Resinfru

2014 július 31. Egynyári bemutató és konferencia Park utca

NAIK

 Dísznövény konferencia

Ahogy az elmúlt évben ígértük, hagyományteremtő céllal idén is sor került intézményünk budapesti területén az éves egynyári bemutató- és konferenciánkra, mely a Dísznövény kutatás és szaporítóanyag forgalmazás helyzeteMagyarországon címet kapta.

Célunk, hogy a nemesítő, termesztő és forgalmazó kollégák évente találkozva megvitassák a szakma aktualitásait, mely sikerét az egyre növekvő létszámban megjelenő vendégeink is bizonyítják. Ezúton is köszönjük a résztvevő előadóknak a színvonalas beszédeket, valamint szponzorainknak a technikai feltételek biztosítását.

Ebben az évben is örömmel elfogadta meghívásunkat Nusi Néni, aki Dr.Kováts Zoltán özvegyeként méltán büszke férje 6 évtizedes nemesítő munkájára, hisz még napjainkban is 122 államilag elismert fajta magja van hazai és nemzetközi forgalomban.

Programunkat Jenes Barnabás főigazgató Úr kezdte meg a vendégek köszöntésével, majd Bujdosó Géza intézményünk kutatási igazgatóhelyettese nyitotta meg. Feldman Zsolt helyettes államtitkár beszéde a díszkertész ágazat helyzetéről és igényeiről szólt a 2014 és 2020 közötti időszakban.

  

 Jenes BarnabásBujdosó GézaFeldman Zsolt

 

 A további program szerint azok a szakmai előadások következtek, melyeket Orlóci László a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke kezdett ”A díszkertész ágazat helyzete és igényei 2014-15-ben” címmel.

Szabó Mária intézményünk dísznövény nemesítő kertészmérnöke, folyamatban lévő nemesítési munkáinkról és további tervekről beszélt a magyar egynyári fajtákat illetően.

 A Debreceni Egyetem és  a NAIK közös kutatási munkáiról Fári Miklós egyetemi tanár beszélt, majd Kaprinyák Tünde PHD hallgató folytatta a Salvia nemorosa-val kapcsolatban eddig elért eredményeikről.

Ezután következett Biró Borbála a FŐKERT ZRT. osztályvezető dendrológusa, aki az idei és a jövő évi egynyári kiültetéseket ismertette, témák, formák és színek szerint bemutatva.

Jankovics Ilona kertészmérnök a székesfehérvári egynyári virágágyakról számolt be részletesen, a tervezéstől a kivitelezésig, melyek nagyobb térformai követelményeknek is magas színvonalon eleget tesznek.

 

 Orlóci LászlóSzabó MáriaFári Miklós

Kaprinyák TündeBiró Borbála

Jankovics Ilona

 

A dísznövény palántanevelők -és forgalmazók képviseletében a Beppler Kft ügyvezetője Gaál Győző tartott előadást. Az illusztrációként felhasznált képek a cég saját balatonkeresztúri bemutatókertjében készültek, előtérben a magyar egynyári fajtákkal.

A JóFöld (Pax 96 Kft.) nevében Hornyákné B. Bernadett  termékeiket ismertette, melyekkel intézetünk is dolgozik.

Az Everris magyarországi képviseletében Mayerhoffer Attila tartott termékismertetőt a legkorszerűbb technológiájú műtrágyákkal kapcsolatban, melyekről termékmintákat is biztosított az érdeklődőknek.

 

 Gaál GyőzőHornyákné B.Bernadett

Mayerhoffer Attila


 Rendezvényünk színvonalát Szabó Sándor fotóművész kiállítása

        emelte Dr. Kováts Zoltán egynyári virágairól,

        melyet a résztvevők a szünet ideje alatt tekinthettek meg.

Szabó Sándor

 

A konferenciát Szabó Mária vezetésével, sétával egybekötött fajtabemutató zárta az intézmény területén. A bemutatóra készült 1100 nm területű virágágyakban 17ezer tő palánta került kiültetésre a magyar nemesítésű egynyári fajtáinkból. A 15 nemzetség 85 fajtájának megcsodálása mellet, kimerítő szakmai információkkal is gazdagodhattak az érdeklődő nemesítő, termesztő és forgalmazó kollégák. 

fajtabemutató